5 teltházas rendezvény után ismét:
KETTEN EGYÜTT NAP!
Az első – az eredeti – az igazi
A kapcsolódás művészete
2025. június 1. vasárnap 10:00 órától 17:00 óráig
Budapest, Lurdy Konferenciaközpont.
Mit keres ugyanazon a színpadon
• egy párterapeuta,
• egy előadóművész,
• egy neveléskutató,
• egy költő,
• egy üzleti könyvkiadó,
• egy coach,
• egy lakberendező?
A TE FEJLŐDÉSEDET!
Egy egésznapos esemény azoknak, akik
Ha ezek a célok téged is megszólítanak, akkor te is pontosan olyan vagy, mint mi!
Mi sem elégszünk meg azzal, ami van, ha az lehetne sokkal jobb is.
Mi is állandóan keressük a tanulás, a megújulás, a fejlődés lehetőségeit és a világ végére is elmennénk azért, hogy hiteles emberek műhelytitkait lessük el.
Ráadásul most nem is kell lesni, mert ők maguk gyűjtik össze rendszerezetten, élvezetesen, gyakorlatiasan. Mindannyiukat az hajtja, hogy átadják, amit tudnak és jobbá tegyék a társadalmat azáltal. Ez a hozzáállás garantálja, hogy semmit sem fognak vissza. Mindent bele fognak tenni a rendelkezésre álló időbe.
Egy kapcsolati esemény nemcsak pároknak!
Sok rendezvény pároknak szól. Vannak azonban olyanok, akiknek a társa nem megy el egy ilyen napra, akinek a fejlődés kevésbé fontos. Olyanok is vannak, akiknek épp nincs párjuk, de szeretnének tanulni, hogy a következő kapcsolatukat még tudatosabban élhessék meg. Ez a nap nekik is szól!
Ha nő a nyomás, több erőforrásra van szükség.
Ilyen egyszerű ez!
Az elmúlt néhány év folyamatos nyomás alatt tartott bennünket. Először jött a járvány, aztán a háború és annak minden következménye. Lassan, alig észrevehetően kimerültek az érzelmi tartalékaink és egyre ingerültebbek, feszültebbek lettünk. Nyersebben szólunk oda egymásnak és a gyerekeinkhez sincs annyi türelmünk, mint ahogy szeretnénk. Nincs ebben semmi szégyellnivaló, egyszerű lélektan és emberi természet. Így működünk. Az viszont már baj, ha felismerjük a kihívást és nem teszünk ellene! Ami korábban esetleg ment magától is, most tudatos odafigyelést, tanulást, feltöltést, inspirációt igényel.
Ezt nyújtjuk neked ezen a napon!
Tanulás, inspiráció, változás!
Tanulj hiteles, hozzáértő szakemberektől, akik már letették a névjegyüket az asztalra!
Ismerd meg a nap előadóit
Dr. Mihalec Gábor
Az egyik legismertebb hazai párkapcsolati előadó, aki terapeutaként a járvány alatt párok tízezreinek adott muníciót a karantén sikeres megéléséhez a „Pár-percek” Facebook élőkkel. A több mint 150 videó mellett ő készítette el Magyarország első karantén-kutatását is, amelyben azt vizsgálta, hogyan tudnak párok nyomás alatt is fejlődni. Az ebből született „Viharálló szerelem” azóta bestseller lett és angol nyelven is megjelent.
Munkájáért az elmúlt években számos díjjal tüntették ki (Kopp-Skrabski díj, Gránit Oroszlán Férfi Példakép díj, az év Aranyemböre díj).
30 éve él boldog házasságban Dórival, akivel együtt két fiatal felnőtt büszke szülei.
Győry-Zelencsuk Tímea
Zene- és táncművész,
ezért évek óta a Gyűrű-kúra rendezvények művészeti vezetője. Sikeres tánc- és zenei pályát tudhat magáénak. Volt világbajnoki döntős latin táncos, turnézott együtt Andrea Bocellivel énekelt az István a Királyban és más híres darabokban. Élete nagyobbik részében a Nő és a Férfi kapcsolatát vizsgálja, kutatja, figyeli közelről, hogy minél jobban megértse azt és minél több pár életében megsegíthesse a minőségi változást. A „Tánc a szerelemért” módszer kidolgozója és tanítója. Rádió- és tévéműsorok rendszeres és kedvelt vendége. Tímea a nap háziasszonyaként fogja vezeti a rendezvény eseményeit.
Író, költő, műfordító, szerkesztő, emellett tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász…
Több mint 30 könyv szerzője és még egyszer 30 mű fordítója. Könyvei több tízezres példányszámban keltek el, munkásságáért többek között József Attila- és Prima Primissima díjat is nyert.
Többedjére hívjuk a Ketten Együtt Nap színpadára, ahol a megszokott fergetes humorával fog saját családi életének mélységeiből és magaslataiból csemegézni.
Feleségével, Bárdos Júliával együtt 6 gyermek büszke szülei. A hiteles páros volt már a Házasság Hetének hivatalos arca is.
Főiskolai tanár, neveléskutató, rádió- és tévéműsorok rendszeres vendége, számos nevelési könyv szerzője. Ami azonban még ennél is fontosabb: feleség, édesanya, nagymama.
Így vall magáról: „Amikor kicsi voltam, és megkérdezték, mi akarok lenni, sok minden eszembe jutott: tanár, anyuka és zenész… Aztán egyszer azt mondtam: hogyha létezik kertész, fülész, szemész, akkor én ’örömész’ szeretnék lenni! Ez az, amit a Jó Isten nekem megadott: Úgy érzem, örömész lehetek minden helyzetben. Minden érdekel, ami emberi, ami az élet növekedését, a kiteljesedést, a termékeny, másokat melegítő, boldog életet szolgálja.”
Rita többször állt már a Ketten Együtt Nap színpadán és valósággal felrobbantotta azt. Közkívántra hívjuk vissza újra és újra.
Magyarország egyik legismertebb vállalkozásfejlesztője, üzleti könyvkiadója és üzleti coacha.
Vállalkozók ezreinek segített már gyorsítópályára állni és önjáró vállalkozást felépíteni. Folyamatos tudásvágy hajtja, ezért rendszeresen jár képzésekre az Egyesült Államokba, ahonnan hazahozza a legjobb tudást, a leghitelesebb előadókat és a legütősebb könyveket.
Egyik védjegye, hogy leplezetlen őszinteséggel mesél saját megéléseiről és hitelesen mutatja be, hogy a múlt kudarcait miként fordíthatjuk át a jövő erőforrásaivá.
Mottója: „A sikeres üzleti élet három lábon áll: BIZNISZ, CSALÁD és EGÉSZSÉG.”
Ezért hívtuk meg a Ketten Együtt Nap színpadára!
Honnan az erő? Honnan az új élet?
Azt vallja, hogy egy erős szövetség arra is képessé tesz, hogy legyőzd a félelmeidet és megtégy olyan dolgokat, amelyeket magadtól sosem tennél (jelen esetben, bemenj a tigris ketrecébe).
Alapvégzettsége szerint szociológus, hobbija a lakberendezés, amely az elmúlt években élethivatásává is vált.
Netti nem egyszerűen lakásokat rendez be, hanem élettereket teremt a munkájával. Nem egyszerűen a kifinomult esztétikai érzék vezeti, hanem a szociológus alaposságával végigtanulmányozott tér- és környezetpszichológia, amely pontos iránymutatást ad a terek kapcsolati és egészségügyi hatásairól.
Mottója: „Be tudok egy lakást rendezni úgy, hogy a benne lakó pár egy éven belül elváljon. De mivel tudom, milyen hatása van az otthonnak a benne lakók egymással való kapcsolatára, olyan otthonokat alkotok, amelyek hozzájárulnak a házasság tartósságához és a jó szülő-gyerek kapcsolathoz.”
Netti hiteles házasságban él Zoltánnal, akivel egy tinédzser fiú szülei.
Másfél évtizedes sikeres védőnői pálya után döntött úgy, hogy életét annak a témának szenteli, amellyel a legtöbb nő küzd. Miután minden képzést elvégzett, amit coaching témában el lehet, szakértelmét, több mint 20 év szakmai és házassági tapasztalatát, 3 lány felnevelése során megszerzett bölcsességét teszi bele minden beszélgetésébe olyan nőkkel, akik a saját helyüket keresik az életben.
„Női légtér” címmel alapította meg tanácsadói műhelyét, ahol az egymással ütköző szerepeik nyomása alatt élő hölgyek levegőhöz és új perspektívához juthatnak.
Nők százai tekintik mentoruknak és példaképüknek.
Mint láthatod, tartalmas, informatív, szórakoztató és sűrű programot állítottunk össze. Kimaxoljuk a napot, hogy a legtöbbet vihesd haza a legjobbaktól! Semmit sem tartunk vissza. Mindent átadunk a te fejlődésedért, a kapcsolatod sikeréért!
A programváltozás jogát fenntartjuk.
A teljes árú részvételi díj 19.990 ft/fő.
DE… mint mindig, úgy most is díjazzuk a gyorsaságot és a hűséget.
Ezért, ha 2025. május 1-ig regisztrálsz, akkor koránkelő kedvezménnyel,
14.990 forintért regisztrálhatsz az eseményre!
Május 15-ig halogató kedvezménnyel 16.990 forintért vehetsz részt a rendezvényen!
Május 16-tól a teljes ár lép életbe.
Az ár személyenként értendő!
Regisztráció MENETE
1. Töltsd ki az alábbi regisztrációs űrlapot!
2. Utald el a részvételi díjat!
3. Gyere el július 1-én reggel és mondd be a neved a regisztrációs asztalnál!
Ennyire egyszerű!
A regisztráció csak az előre átutalt részvételi díjjal együtt érvényes!
Ha regisztráltál és valamiért mégsem tudnál eljönni, a befizetett regisztrációt más személyre átruházhatod (erről egy jelzést kérünk az egyértelműség kedvéért). Meg nem jelenés esetén részvételi díjat visszautalni nem áll módunkban.
Kérünk, az egyértelműség kedvéért minden résztvevő számára külön űrlapot tölts ki.
Köszönjük!
A regisztrációd dátumának megfelelő részvételi díjat az alábbi bankszámlaszámra várjuk:
Bankszámlaszám: 11773353-01457137
Kedvezményezett: Mihalec Dóra
Közlemény: Ketten Együtt Nap és a résztvevő neve
Külföldi átutalás esetén szükség lehet az alábbi adatokra is:
IBAN: HU52 1177 3353 0145 7137 0000 0000
BIC (SWIFT): OTPVHUHB.
Már csak néhány kattintás és biztos a helyed:
Élj át egy felejthetetlen napot
és tanuld meg a kapcsolódás művészetét!
© All right reserved. Dr. Mihalec Gábor pár- és családterapeuta, ev. és Mihalec Dóra ev.
E-mail: mihalecgabor@kettenegyutt.hu Telefon: 06-30-664-3045
Nyilvántartási szám: 34268294 és 58387683 Adatkezelési nyilvántartási szám: NAIH-61307/2013.